Pages

20.12.10

Gyerekeknek készült Angol oktatóanyagok

Jó angol nyelvoktató programot felnőttek számára sem könnyű összeállítani, gyerekek részére pedig nagyon nagy kihívás. Angol gyerekeknek – olvasható a címben, de az alábbiak természetesen más nyelvekre is igazak. Még mielőtt arról gondolkodnánk, hogy mit és hogyan tanítsunk, azt kell eldönteni, hogy mindezt hogyan, milyen formában tegyük. Meg kell szerezni, s alkalmanként legalább egy fél órára meg is kell tartani a gyermek figyelmét, érdeklődését. Ez a legnehezebb.

Sok nyelvoktató egyet ért abban, hogy nem a nyelvtani szabályok a legfontosabbak. Sőt, valójában hagyhatók a tanulási folyamat későbbi szakaszára. A beszéltetésen alapuló nyelvoktatás a legsikeresebb, a szavak, mondatok többszöri hangos kiejtése során automatikusan rögzülnek a nyelvhelyesség szabályai is, anélkül, hogy ezekről egy szó is esnék. Éppen úgy, mint ahogyan az anyanyelvünket is tanultuk. Mikorra először nyelvtanról, nyelvtani szabályokról hallottunk – úgy 7, 8 éves korban – addigra már folyamatosan beszéltük a nyelvet.  Nem teljesen tisztán, nem is hibátlanul, de beszéltünk. Ennek a csodának kell újra megtörténnie a kicsiknek szánt idegen nyelv oktatása során.

Egy óvodás korú gyermek nyitott minden újra, számára az is érdekes felismerés, hogy vannak magyartól eltérő idegen nyelvek. Az ilyen korú angolul tanulóknak örömet okoz az, hogy játszhatnak az idegenül hangzó szavakkal. Az angol nyelv, és a többi is, eleinte a gyerekeknek határozottan mókás. Ők elsősorban a történetek iránt érdeklődnek, s ha a történet jó, érteni szeretnék azt, ily módon közvetett úton tanulják a nyelvet. Különösen fogékonyak a dalokra, melyeket szívesen kántálnak, miközben nyilvánvalóan edzik kiejtésüket. Kognitív képességeik szintén fejlődnek egy nyelv tanulása alatt.

Számítógéppel, számítógépes programmal támogatott angol gyerekeknek

Szerencsére több multimédiás oktatóprogram is beszerezhető ebben a témakörben. A legnépszerűbb mindenképpen a Manó Angol első és második részes kiadása. A nyelvoktató CD 8–13 éves gyerekeknek ajánlott. A 15 témakörre épülő anyag 75 párbeszédet tartalmaz. Ezenkívül közel 400 egyszerű, játékos feladat, 15 dal, és képes szótár is található a korongon. A párbeszédeket angol anyanyelvű gyerekek szólaltatják meg. (Profi-Média Kft.)

Nyelvtani szabályokat is oktat a Kivi 1. angol oktató CD-ROM 8–10 éves gyerekeknek. A gyerekek 5 játékon (teszt, memória, akasztófa, képkirakó, kakukktojás) keresztül játékosan, könnyedén fejleszthetik angol nyelvtudásukat.

Az elveszett szavak nyomában (angol nyelvoktató játék gyermekeknek). Oktatási szakértők bevonásával készült, és célja, hogy a gyermekek angol nyelvű olvasási és szövegértési készségeit játékos módon fejlessze. A gyermekek előtt álló 16 különböző feladat komoly kihívást jelent, mivel a gyakorlatok során több száz szóval találkoznak. Tartalmaz beépített angol-magyar szótárat.

Kölyök angol 1 – 2 – 3. Olyan 7 évesnél idősebb gyermekeknek szól, akik már megismerkedtek az alapvető szókinccsel és nyelvtannal.

Tell me more : kicsit idősebbeknek készült (akár felnőtteknek is) és az egyetlen, ami azt állítja magáról, hogy tanár közreműködése nélkül is alkalmas a nyelvtanulásra. Online formában is elérhető nyelvoktató programcsomag.
Egyéb, gyerekeknek készült angol nyelvoktató források: www.rong-chang.com/kids.htm

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése